Dr. Petrov Anatolij mesteredző, testnevelő tanár és úszóedző
1940. augusztus 10-én született Ukrajnában. Felesége Mátrai Judit tanár, négy gyermekük van. 1981 óta él Pécsett, 1992-ben kapta meg a magyar állampolgárságot.
Diplomáját a Moszkvai Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán szerezte 1968-ban. Tanulmányai befejezése után a Vlagyimiri Tanárképző Főiskola Testnevelési és Sporttudományi Karára kapott meghívást, ahol a Testneveléselmélet és módszertani Tanszék oktatója, majd tanszékvezető helyettese volt.
1976 – 1979 között Pétervárott aspirantúrát végez, tudományos kutatással foglalkozik, több cikke jelenik meg a moszkvai és leningrádi sporttudományi szaklapokban.
1980-ban családegyesítés végett települt át Magyarországra. Pécsett 1984 óta foglalkozik úszás utánpótlás neveléssel. Az Apáczai Nevelési Központban 1981 – 2003 között testnevelő tanárként dolgozott. Az egyesület megalakulása óta az ANK Úszóklub vezetőedzője (ANK – Apáczai Nevelési Központ rövidítése, de az Úszóklub elnevezésében mindig a rövidítést használjuk). 1990. óta foglalkozik mozgássérültek oktatásával is , egy ideig tanítványa volt Kovács Ervin, majd Pásztory Dóra, akinek példáját további sérült gyermekek is követték.
„5-7 éves gyermekek testi és mozgásfejlődésének jellemzői” címmel, a testnevelés és sporttudományok köréből írt egyetemi doktori értekezését 1991-ben védte meg a Budapesti Testnevelési Egyetemen. Tudományos vezetője dr. Nádori László professzor volt.
Testnevelő tanárként éveken át foglalkozott a mindennapos testnevelési programok kidolgozásával és bevezetésével, óvodások és általános iskolások számára.
A 10 éven át folyó munkáról 1996-ban tanulmányt publikál a Testneveléstudomány című lapban.
25 év alatt tanítványai az úszósportban 41 Országos bajnoki, 11 Diákolimpiai bajnoki, 4 Kadett, 4 Ifjúsági Európa bajnoki címet nyertek. Nyolc válogatott kerettag és 29 új korosztályos országos csúcs jelzi munkáját. 3 tanítványa volt tagja a Magyar Olimpiai Csapatnak (Athén, Peking), egy tanítványa volt tagja a Magyar Paralimpiai csapatnak (Sydney, Athén) .
A parasportban 32 országos felnőtt bajnoki cím, Európa bajnokságokon egy arany, három ezüst és egy bronz, a Sydney Paralimpián (2000) egy bajnoki cím és egy bronzérem, az Argentínai VB-n (2002) egy arany és egy bronz, az Athéni Paralimpián 1 arany és két ezüst, valamint Európa-csúcs, két paralimpiai csúcs és 4 világcsúcs minősíti edzői tevékenykedését.
Tanítványa Pásztory Dóra paraúszó, válogatott kerettag, 200 m vegyesúszásban a Sydney-i és az Athéni Paralimpia bajnoka.
Tanítványa Jakabos Zsuzsanna válogatott kerettag, négyszeres Ifjúsági Európa Bajnok, Athéni olimpikon és a Pekingi Olimpián 6. helyezet.
Kiváló munkájáért a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje (2000), Pedagógus Szolgálati Érdemérem (2002), a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje (2004) kitüntetésekben részesült.
Tapasztalatát és tudását átadja edző tanítványainak, az ANK Úszóklub korábbi élversenyzőinek.
Több ezer gyermeket tanított meg úszni, miközben fontos feladatnak tekintette a tehetséggondozást és utánpótlás nevelést.
Az általa vezetett Pécsi ANK Úszóklubban ép és mozgássérült fiatalok integrált foglalkoztatása valósul meg, a kezdők oktatásától a versenysportig.
Dr. Petrov Anatolij mind az ép, mind a mozgássérült sportban világszínvonalú eredményeket ért el. Egyedülálló teljesítmény volt a 2004. évben, hogy egyik tanítványa Jakabos Zsuzsanna a magyar ifjúsági úszóválogatott legeredményesebb versenyzőjeként két számban lett Ifjúsági Európa bajnok, 400 m vegyesúszásban megdöntötte Egerszegi Krisztina 15 éves korosztályos csúcsát, ugyanakkor mozgássérült tanítványa Pásztory Dóra 200 m vegyesúszásban másodszor is paralimpiai bajnok lett, a magyar csapat egyetlen aranyérmét szerezte meg, új világ- és paralimpiai csúccsal.
A 2004. évben edzői minőségben kétszer utazott Athénba, mivel tanítványai szerepeltek a XXVIII. Nyári Olimpiai Játékokon, majd a XII. Paralimpiai Játékokon is.
Eredményeit alapos elméleti felkészültségének, 40 év szakmai és gyakorlati tapasztalatainak (13 évig egyetemi oktatóként, 26 évig testnevelő tanárként és edzőként dolgozva), az állandó önképzésnek és az éveken át folyó kitartó, igényes munkájának köszönheti.
A Magyar Edzők Társasága a Mesteredző Kollégium döntése alapján kiemelkedő edzői tevékenységének elismeréséül dr. Petrov Anatolij edzőt 2005-ben Mesteredzői Címben részesítette.
Petrov Iván edző
Született Pécsett, 1982. december 4-én. 1986 – 2002. között az ANK Úszóklub versenyzője. Az „ANK-ikerváltók” állandó tagja. Legjobb eredményei ezüst és bronzérmek a korosztályos országos bajnokságokon és a Diákolimpián.
2003 óta az ANK Úszóklub edzője és oktatója. A Budapesti Semmelweiss Egyetemen Úszás sportedzői képesítést szerzett (2004). Tanítványai: Sors Tamás Paralimpiai Bajnok (Peking, 2008), világcsúcstartó, Paralimpiai és Európa csúcstartó,
VB bronzérmes. Szűcs Bence korosztályos magyar bajnok, Diákolimpiai bajnok. Erdős Petra korosztályos OB bronzérmes.
Tagja az Amerikai Úszóedzők Társaságának (ASCA).
Petrov Árpád edző és oktató
Született Pécsett, 182. december 4-ln. 1986 – 2004. között a klub versenyzője. Legjobb sporteredményei a korosztályos országos bajnokságokon, Diákolimpián ezüst és bronzérmek. Felnőtt korosztályban Országos Vidék bajnok és Országos Rövidpályás Bajnok. 2001. óta az ANK Úszóklub edzője és úszás oktatója.
A Budapesti Semmelweiss Egyetemen Úszás sportedzői képesítést szerzett (2004).
Tanítványai: Baka Dorottya, a Pekingi Paralimpia résztvevője. 2001-2003. között Sors Tamás edzője volt.
Petrov Júlia testnevelő tanár, edző, kád – és babaúszás oktató
Az ANK Úszóklub „első nemzedékének” legeredményesebb versenyzője. Utánpótlás korosztálytól az egyetemi sportig volt az országos élvonalban. 1993-ban Serdülő Országos bajnok, 1994-ben 2 számban Diákolimpiai bajnok. 1994-ben 3 számban Vidék Bajnok, a Felnőtt OB-n negyedik helyezett. 1995-ben 5 vidék bajnoki címet nyer, az Olimpiai Reménységek versenyén 1 Bajnoki címet nyert. Többszörös Országos Vidék Bajnok. Egyetemista korában 3 alkalommal volt Egyetemi Bajnok. Úszásnemei: hát, vegyes, pillangó.
2000 óta oktat úszást a Nevelési Központban, sok tanítványa vált sportolóvá.
2005-ben testnevelő tanári diplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetemen.
2006-ban kád- és babaúszás oktató képesítést szerzett.
Sokoldalú tevékenységet folytat az óvodás és iskolás korosztály körében.
Ovis tornát, kád- és babaúszás foglalkozásokat tart, vízhez szoktató és kezdő úszás tanfolyamokat, kissportolói edzéseket vezet, nyáron napközis sporttáborokat és úszó edzőtáborokat szervez.
Jelentős munkát végez a legfiatalabb korosztály felkészítésében, az úszás népszerűsítésében, a tehetségek kiválasztásában.
Jancsik Árpád edző és oktató
Született Pécsett, 1976. szeptember 26-án. Kezdettől fogva a vízisportok érdekelték. Iskolásként a PMSC edzéseit látogatta. Később amatőr vízikosár és vízilabda edzésekre járt.
A Budapesti Semmelweiss Egyetemen Úszás sportedzői képesítést szerzett (2007).
2005-től működik együtt az ANK Úszóklubbal. 2007-től a klub edzője és oktatója.
Középhaladó és haladó tanfolyamokat vezet, valamint úszóedzéseket tart a sportolói és versenyzői csoportokban.